Kiss László Photo
  • Stúdió

    Workshopon jártam

    Fotósként nem ülhet ölbetett kézzel az ember, hogy mindent tud és a legprofibb. Mindig van hova fejlődni és tanulni valamit. Többek között ezért is vettem részt tegnap egy volt iskolás társam Workshopján. A helyszín nem volt számomra ismeretlen, hiszen a Studio Lightroomban már többször fotóztam, és az adott teremben is. Többféle beállítást kipróbáltunk és a fényekre való odafigyelés volt a…

  • Stúdió

    Nővérem kismamafotói

    Nagy örömömre szolgált, hogy nővéremet kismamaként fotózhattam Debrecenben. A két lurkó (igen, ikrek lesznek) jövőre érkezik és természetesen nem maradhattak el a pocakos képek. Ha pedig megszülettek, róluk is készítünk majd képeket. És most.. ami a Facebookon nem látható.

  • Stúdió

    1 modell, 2 helyszín – Nóri fotói

    Múlt héten minden adott volt egy jó fotózáshoz! Illetve nem is egy, hanem két fotózáshoz! Fantasztikus modell, jó hangulat, szép környezet, szép fények! A múlt vasárnapot a Studio Lightroomban kezdtük. Az ici-pici stúdióban még most jártam először és szuper volt. Kellemes színek, gyöngyörű berendezés és kiegészítők. Lássuk a képeket: A csajos képek után pedig egy kicsit vagányabb környezetben, egy gyártelep…

  • Stúdió

    Stúdióztunk!

    Ismét egy jó hangulatú fotózásunk vagyunk túl! Kedves barátnőm Betti kért meg, hogy készítsek pár fotót a párjáról Tibiről. Szem nem maradt szárazon, poénkodás a maximumon és persze szuper képek is sikerültek. Kipróbálhattam ismét a nagy stúdiót a Photobalance-ban, illetve az állandó fényű körös LED világítással is megpróbálkoztunk! Képek hamarosan, addig is íme néhány werkfotó, melyekért köszönet barátomnak Marcinak!